2009. április 30., csütörtök

Esélyegyenlőség – egyenlő bánásmód

Női esélyegyenlőség a hadseregben


2009. április 09.


Szakszervezetünk katonanői szekciójának kezdeményezésére az ,,Esélyegyenlőség – egyenlő bánásmód” címmel szervezett konferencián minden olyan téma középpontba került, amely 2009-ben érdekli, érdekelheti a katonanőket. Az április 8-i székesfehérvári eseményen szakszervezetünk vezetői mellett Benkő Tibor altábornagy, prof. dr. Bolgár Judit, dr. Till Szabolcs és Katona Károly dandártábornok is részt vett.


A regisztráció ideje alatt katonazenekari bemutató szórakoztatta az érkező katonanőket, majd Jeszenyi Ildikó szociális és személyügyi ügyvivő köszöntötte a megjelenteket.

Mészáros Géza megnyitójában elmondta, hogy a szakszervezetünknek komoly felelőssége van a katonanőkkel kapcsolatban, már csak azért is, hiszen elvitathatatlan a nők létjogosultsága a haderőben. A Honvédszakszervezet elnöke reményét fejezte ki, hogy a mai nap a hölgyek javára, a férfiak örömére telik majd.


Benkő Tibor mérnök altábornagy köszöntő szavaiban kijelentette, hogy az esélyegyenlőség, egyenlő bánásmód kategóriákat csak együtt szabad kezelni.

- Mi, férfiak – már a korszakos hagyományok miatt is - más szemmel nézzük a katonanőket, mint mondjuk az Európán túli földrészeken teszik. Ugyanakkor nekünk Európában, európainak kell maradni. Minden katonanőt arra kérek, hogy – itt, a Magyar Honvédség berkein belül - próbáljon meg ,,férfi módra” is gondolkodni. Amikor az egyenlő bánásmódról beszélünk, akkor a katonanőknek is partnernek kell lenni e kérdéskörben.


Dr. Gyarmati Edit, az Egyenlő Bánásmód Hatóság főosztályvezetője a nők esélyegyenlőségről, a mai magyar társadalomban tapasztalható egyenlő bánásmódról beszélt. A közvetlenül hátrányos megkülönböztetésről szólva elmondta, hogy az Alkotmány csak azt a megkülönböztetést bünteti, amely az emberi méltóságot sérti.


Prof. Dr. Bolgár Judit egyetemi docens, a pszichológia szakcsoport vezetője Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem ,,Biológiai nem, társadalmi nem” című előadásában – egyebek mellett - elmondta, hogy a viselkedés nem kötődik a biológiai nemhez, sokkal inkább a szocializációhoz. Egy nemzetközi tanulmány eredményével kapcsolatban elhangzott, hogy fontos ugyan a munka, de a nők többsége számára az otthon és a gyermek fontosabbak. - A katonanők önpercepciója kapcsán a leggyengébb osztályzatot (feleség, anya, szakember, nő közül) az anya, míg a legerősebbet a szakember kapta. Vagyis: mind a hadsereg, mind a család falánk intézmények.


Ezt követően Mészáros Judit alezredes, a HM Kommunikációs Toborzó Főosztály, Tudományszervező Osztály kiemelt főtisztje beszélt a Honvédelmi Minisztérium esélyegyenlőségi stratégiájáról, az esélyegyenlőségi tervekről és a referensek munkájáról, valamint a hamarosan elinduló roma-programról is tájékoztatott.


Az ebédet követően az Arban kvintett adott zenés ajándékot a konferencia résztvevőinek, majd Katona Károly dandártábornok – egyebek mellett – a katonanők szolgálatellátásáról, a beosztások ellátása tekintetében általuk preferált területekről beszélt. A HM személyzeti főosztályvezetője a nők karrierlehetőségeiről, valamint a toborzási mutatókról is beszélt. 2017 Magyar Honvédségben korábban szolgált, ma már nyugállományú katonanő tartozik a szociális és gondoskodási körbe, közülük 77 fő rokkantsági ellátásban részesül.


Dr. Szilágyi Zsuzsanna ezredes a nőies értékek katonai szervezetbe való integrálásáról beszélt. Az MH HEK megbízott parancsnok-helyettese, preventív igazgató - egyebek emellett - a nemi sztereotípiákról, a gondolkodásmódról, a nőies és a férfias működést igénylő dimenziókról szólva kiemelte: a nőiség nagy teher.

Az előadások utáni fórumot követően Szincsák Gyula Hosz alelnök egy folyamat jól sikerült állomásaként értékelte zárszavában a konferenciát.


(Forrás: www.hsz.hu)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése