2009. július 10., péntek

Katonanői értekezlet - Tata

A Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandárnál 2009. július 1-én a helyi katonanői bizottság által került megrendezésre a katonanői konferencia.


A katonanői értekezletet Csabjánszkyné Márkodi Csilla zászlós nyitotta meg, majd Huszti András dandártábornok parancsnoki köszöntője hangzott el.

Szakszervezetünket többek között Szűcs Andrea főtörzsőrmester, a Hosz katonanői szekciójának elnöke képviselte és adott aktuális tájékoztatót. Szekcióelnökünk miután bemutatta a katonanői ügyekkel foglalkozó szekció – szakszervezetünk életén belüli – rövid történetét, a jelenlegi tennivalókkal, a szekció új vezetésével, programjaival, elképzeléseivel és céljaival ismertette meg a Magyar Honvédség szinte minden alakulatától érkezett hölgyeket.



A résztvevő hölgyek ezen kívül előadást hallgathattak meg az esélyegyenlőségről, missziós tapasztalatokról, a legújabb jogszabályi változásokról, illetve egy fórum zárta az eseményt.

2009. május 13., szerda

A Katonanői szekció csapatlátogatása Győrben

A Katonanői szekció kihelyezett elnökségi ülését tartotta Győrben, az MH. 12.Arrabona légvédelmi rakétaezrednél. Az ezred Parancsnokának,- Varga László mk. dandártábornok Úr - megtisztelő meghívásának köszönhetően sikerült egy nagyon kellemes hangulatú és mindenki számára hasznos rendezvényt lebonyolítani.

Az elnökségi ülésen részt vett Szincsák Gyula alelnök, Andor Tamás elnökségi tag és Nagy Károly nyugat-mo-i területi ügyvivő.

A Honvédszakszervezet Katonanői szekciójának ezzel egyik legfontosabb feladata és bízunk benne, hogy hagyományteremtő programja veszi kezdetét. A CSAPATLÁTOGATÁS. Csupa nagybetűvel, hiszen csak ezek a rendezvények és fórumok adhatják meg azt a lehetőséget, hogy a szakmaiság találkozzon az érdekképviselettel - ezzel megadva az érdekegyeztetés stabil alapját. Mindez egyre nagyobb fontossággal bír, hiszen látva a mostani, egyre nehezedő gazdasági helyzetet, a munkáltató és munkavállalói oldal nehézségeit, a súlyosbodó terheket, a konszenzus hiányát- csak az együtt gondolkodás és gondoskodás segíthet, hogy megtaláljuk a megoldást. Leülni, megbeszélni, megvitatni, érdekeket ütköztetni és a megoldást nemcsak keresni- találni.

A rendezvényünk Varga László mk. dandártábornok Úr bemutató előadásával vette kezdetét. Az előadásból egy átfogó képet kaphattunk az ezred múltjáról, szervezeti felépítéséről, tevékenységéről. A tájékoztatás kisfilmes bemutatók színesítették. Majd a következő kérdéseinkre kaphattunk választ: - amelyek egyrészt a katonanőket érintik, mint a Gyes, a Gyed és ezek utáni újbóli munkába állás lehetősége, - a nők aránya az ezrednél – 23% - a fizikai alkalmasság kérdése, - másrészt a ruházat és felszerelés problémája, ami már egy átfogóbb probléma és bizony fennakadásokkal küzd az ezrednél is. A parancsnok Úr tájékoztatott, hogy a felmerülő problémákat közös megegyezéssel mindig sikerült megoldani.

Délutáni programunkban a Tábornok Úr egy idegenvezető pontosságával végigvezettet minket a mintegy 44 hektáron elterülő- nagy részében felújított laktanyában. Számomra példaértékű, ahogy az ezred múltját és hagyományait tisztelve és megbecsülve létrehozták és gondozzák a csapatmúzeumot és ápolják a Borbála-kultuszt.

A rendezvény a Katonanői szekció és az ezred katonanőinek fórumával folytatódott, ahol a hölgyek Szincsák Gyula alelnök aktuális tájékoztatását hallhatták. A nyugdíjba vonulás lehetőségéről és a fizikai alkalmasság feltételeiről tették fel kérdéseiket.

A program a Katonanői Szekció elnökségi ülésével zárult, ahol a következő időszak feladatait tárgyaltuk és vitattuk meg.

Köszönet a program megszervezéséért és a vendéglátásért Varga László mk. dandártábornok Úrnak, Andor Tamásnak, Lengyel Andreának és Nagy Károlynak.

Ranschburg Jenő: Nő és a Férfi c. művéből:
„…..a női szerep sokkal többet jelent, mint hagyományos női feladatokat: mosást, vasalást, főzést, mosogatást. Életstílust jelent, stratégiát, gondolkodásmódot és emberközpontúságot, amit meg kell védeni mindazokkal szemben, akik a nőket óvják saját szerepüktől. Egyetemes emberi értékről van szó, amelynek hiányában nemcsak a nők válnak szegényebbé.”

Tisztelettel: Szücs Andrea
Katonanői szekció elnöke

A fényképek az alábbi linkről letölthetőek, vagy megtekinthetőek itt.

http://picasaweb.google.hu/ksmkovacs/Gyor20090511?feat=directlink


2009. április 30., csütörtök

Katonanői szekció kihelyezett elnökségi ülése 2009. 05. 11.

12. Arrabona légvédelmi rakétaezred, Győr

Programtervezet


09.45. - Beérkezés és regisztráció
10.00. - Megnyitó – elnökség
10.05-10.30.- Előadás (Varga László mk. dandártábornok)
10.30-10.45. - Kávészünet
10.45-11.50.- Az ezred munkahelyeinek bemutatása, illetve a Csapatmúzeum megtekintése Varga László mk. dandártábornok vezetésével
12.00 - 12.30. Ebéd
12.30 - 13.30. - Elnökségi ülés
13.30 - 13.40. – Kávészünet
14.00 - 15.00.- Konzultáció az ezrednél dolgozó katonahölgyekkel, tájékoztató az aktualitásokról
15.00. - A program zárása

Esélyegyenlőség – egyenlő bánásmód

Női esélyegyenlőség a hadseregben


2009. április 09.


Szakszervezetünk katonanői szekciójának kezdeményezésére az ,,Esélyegyenlőség – egyenlő bánásmód” címmel szervezett konferencián minden olyan téma középpontba került, amely 2009-ben érdekli, érdekelheti a katonanőket. Az április 8-i székesfehérvári eseményen szakszervezetünk vezetői mellett Benkő Tibor altábornagy, prof. dr. Bolgár Judit, dr. Till Szabolcs és Katona Károly dandártábornok is részt vett.


A regisztráció ideje alatt katonazenekari bemutató szórakoztatta az érkező katonanőket, majd Jeszenyi Ildikó szociális és személyügyi ügyvivő köszöntötte a megjelenteket.

Mészáros Géza megnyitójában elmondta, hogy a szakszervezetünknek komoly felelőssége van a katonanőkkel kapcsolatban, már csak azért is, hiszen elvitathatatlan a nők létjogosultsága a haderőben. A Honvédszakszervezet elnöke reményét fejezte ki, hogy a mai nap a hölgyek javára, a férfiak örömére telik majd.


Benkő Tibor mérnök altábornagy köszöntő szavaiban kijelentette, hogy az esélyegyenlőség, egyenlő bánásmód kategóriákat csak együtt szabad kezelni.

- Mi, férfiak – már a korszakos hagyományok miatt is - más szemmel nézzük a katonanőket, mint mondjuk az Európán túli földrészeken teszik. Ugyanakkor nekünk Európában, európainak kell maradni. Minden katonanőt arra kérek, hogy – itt, a Magyar Honvédség berkein belül - próbáljon meg ,,férfi módra” is gondolkodni. Amikor az egyenlő bánásmódról beszélünk, akkor a katonanőknek is partnernek kell lenni e kérdéskörben.


Dr. Gyarmati Edit, az Egyenlő Bánásmód Hatóság főosztályvezetője a nők esélyegyenlőségről, a mai magyar társadalomban tapasztalható egyenlő bánásmódról beszélt. A közvetlenül hátrányos megkülönböztetésről szólva elmondta, hogy az Alkotmány csak azt a megkülönböztetést bünteti, amely az emberi méltóságot sérti.


Prof. Dr. Bolgár Judit egyetemi docens, a pszichológia szakcsoport vezetője Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem ,,Biológiai nem, társadalmi nem” című előadásában – egyebek mellett - elmondta, hogy a viselkedés nem kötődik a biológiai nemhez, sokkal inkább a szocializációhoz. Egy nemzetközi tanulmány eredményével kapcsolatban elhangzott, hogy fontos ugyan a munka, de a nők többsége számára az otthon és a gyermek fontosabbak. - A katonanők önpercepciója kapcsán a leggyengébb osztályzatot (feleség, anya, szakember, nő közül) az anya, míg a legerősebbet a szakember kapta. Vagyis: mind a hadsereg, mind a család falánk intézmények.


Ezt követően Mészáros Judit alezredes, a HM Kommunikációs Toborzó Főosztály, Tudományszervező Osztály kiemelt főtisztje beszélt a Honvédelmi Minisztérium esélyegyenlőségi stratégiájáról, az esélyegyenlőségi tervekről és a referensek munkájáról, valamint a hamarosan elinduló roma-programról is tájékoztatott.


Az ebédet követően az Arban kvintett adott zenés ajándékot a konferencia résztvevőinek, majd Katona Károly dandártábornok – egyebek mellett – a katonanők szolgálatellátásáról, a beosztások ellátása tekintetében általuk preferált területekről beszélt. A HM személyzeti főosztályvezetője a nők karrierlehetőségeiről, valamint a toborzási mutatókról is beszélt. 2017 Magyar Honvédségben korábban szolgált, ma már nyugállományú katonanő tartozik a szociális és gondoskodási körbe, közülük 77 fő rokkantsági ellátásban részesül.


Dr. Szilágyi Zsuzsanna ezredes a nőies értékek katonai szervezetbe való integrálásáról beszélt. Az MH HEK megbízott parancsnok-helyettese, preventív igazgató - egyebek emellett - a nemi sztereotípiákról, a gondolkodásmódról, a nőies és a férfias működést igénylő dimenziókról szólva kiemelte: a nőiség nagy teher.

Az előadások utáni fórumot követően Szincsák Gyula Hosz alelnök egy folyamat jól sikerült állomásaként értékelte zárszavában a konferenciát.


(Forrás: www.hsz.hu)


2009. április 14., kedd

Honvédszakszervezet katonanői szekció választmányi ülés - 2009. április 7.

A szekcióelnökség tisztújítása zajlott le. Az új szekcióelnök Szűcs Andrea lett.



Alelnökké Sipos Adélt választotta a küldöttközgyűlés.




Elnökségi tagokká Lengyel Andreát, Kovács Andreát, Havanyec Anitát, Kalóczkai Krisztinát és Túri Viktóriát választották.

2009. március 19., csütörtök

Április 8-án katonanői konferencia lesz

2009. április 8-án katonanő konferencia lesz Székesfehérvárott, mely az ,,Esélyegyenlőség, egyenlő bánásmód" (Nők a társadalomban, nők a hadseregben) szlogent viseli.

Az április 8-án megrendezendő konferencia előkészítése során elhangzott, hogy nem az a cél, hogy egymást untassuk a gondjaikkal, hanem az, hogy a döntéshozókat is megismertessük a katonanői problémákkal.

A konkrét feladatmegbeszélés során az esemény pontos programjáról, felmerülő költségeiről, a meghívottak köréről, az előadások témáiról egyeztetett a szekció vezetősége március 12-én.

A katonanői konferenciát április 7-én megelőzi egy Szekció ülés, melynek egyetlen napirendi pontja a tisztújítás lesz.

(Forrás: Szita Róbert - HOSZ)

Köszöntés

Szeretettel köszöntök mindenkit ezen az oldalon.

Mint a főcímben leírtam, az oldal létrejöttének célja az, hogy a HOSZ Női Szekciójának tagjait ezen az oldalon keresztül friss információkkal lássuk el.

Íme egy kép azokról, akik aktívan próbálnak tenni azért, hogy Szekciónk minél jobb eredményeket érjen el.